Megfelelő elvárások, megfelelő időben - A gyermeki önállóság útján I.

Önállósodás és kötődés a gyermek és a számára fontos személyek közötti kapcsolat egyik fontos meghatározója. Már születéskor jelen van mindkettő. Az újszülött és az édesanyja között az első időszakban kialakul egy egész életre meghatározó kötődő kapcsolat, és ezzel egyidőben, a köldökzsinór elvágásával, elkezdődik a gyermek édesanyjától való "önállósodása" is. Ahhoz azonban hosszú út vezet, amíg az újszülött érett, saját sorsáról dönteni képes, kompetens, önálló személy lesz. A hangsúly a fokozatosságon van.

Az önállóságot nem lehet sürgetni

A kisgyermek még nem képes saját szükségleteiről gondoskodni, ezért mind érzelmi, mind fizikai szükségleteinek kielégítéséhez szinte mindenben az őt gondozókra van utalva. Nem várjuk el egy csecsemőtől, hogy szóbeli magyarázatra abbahagyja a sírást, ha éppen várnia kell pár percet arra, hogy enni kapjon, mert éppen az édesanyának még elő kell készülnie az evéshez, viszont egy nagycsoportos óvodás vagy egy kisiskolás esetében ez teljesen elvárható. Ha nem, azt már jelzés értékűnek tekintjük a gyermek fejlődése szempontjából. Ezért fontos tudni, hogy a különböző fejlődési szakaszokban mit várhatunk el a gyermektől, és erre jó iránymutató lehet, ha odafigyelünk a jelzéseire.

Ha egy ajtó bezárul kinyílik egy új

Érezni kell mik a gyermek határai az adott fejlődési szakaszban. Ezt sokszor a gyerekek maguk is jelzik. Már egészen kicsi korban is hallhatunk olyat a gyerekektől, hogy "én csinálom". Még mielőtt beszélni tudna, sok gyerek már csak úgy hajlandó például enni, ha ő maga gyömöszölheti be több-kevesebb sikerrel a falatokat. Ilyenkor a szülőnek érdemes hagynia, amit a gyermek magától is meg tud csinálni. Ha ugyanis próbálkozásai nem kapnak teret, akkor előfordulhat, hogy egy ideig nem próbálkozik újra, vagy jóval nagyobb energiabefektetéssel jár, hogy ugyanazt a szokást kialakítsuk, amit egyébként a gyermek magától is elsajátított volna.

Ilyenkor nem kell azt éreznie az édesanyának, hogy rá már nincsen szükség, mivel a gyermeknek önálló tevékenységei során még nagyon sokáig szüksége van anyja segítségére, ha kudarcot vallana; ugyanakkor így biztonsággal gyakorolhat. A kisebb fejlődési ugrásokkal a szülő-gyermek kapcsolat is mindig szintet ugrik, így újabb és újabb tér nyílik a szülő számára a gyermekkel való kapcsolat továbbépítésében.

Zsuzsa például nehezen élte meg, amikor 13 éves gyermeke egyik nap megkérte, hogy saját maga készíthesse ki ruháját. Eleinte folyton attól félt, hogy Liza megfázik, vagy nem megfelelő öltözetben megy az iskolába. Sokat vitatkoztak, mert a gyerek jelzését figyelmen kívül hagyva továbbra is igyekezett meghatározni, mit vegyen fel. Amikor megbeszélték, hogy enged Liza kérésének, sikerült túllendülniük ezen a konfliktuson és ennek nyomán sikerült eljutniuk ahhoz, hogy Liza kikérte Zsuzsa véleményét öltözködési kérdésekben.

Következő cikkünkben az önállóság és felelősség kérdéseivel folytatjuk a témát.

Gyermán Katalin